Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


  • Rendezők: Mike Mitchell
  • Forgatókönyvírók: Jonathan Aibel, Glenn Berger
  • Szinkronhangok: Anna Kendrick, Justin Timberlake, Zooey Deschanel, Russell Brand, James Corden, Gwen Stefani
  • Megjelenés: 2016. November 4.
  • Bevétel: $ 346,864,462

Trollok (eredeti cím: Trolls) 2016-ban bemutatott egész estés amerikai 3D-s számítógépes animációs film, amely Thomas Dam által kitalált Troll játékfiguráin alapult, és a 33. DreamWorks-film. A forgatókönyvet Jonathan Aibel, Glenn Berger és Erica Rivinoja írta, az animációs filmet Mike Mitchell és Walt Dohrn rendezte, a zenéjét Christophe Beck szerezte, a producere Gina Shay volt. A DreamWorks Animation készítette, a 20th Century Fox forgalmazta. Dániában 2016. október 13-án, az Egyesült Államokban 2016. november 4-én, Magyarországon 2016. október 27-én mutatták be a mozikban.

Cselekmény: A trollok a legvidámabb lények az egész világon, akik mást sem csinálnak, csak táncolnak, ölelkeznek, énekelnek és így tovább. Ellenségeik a mindig mogorva bergeniek, akik trollokat esznek, mert úgy hiszik, hogy csak akkor lehetnek ők is boldogok. Minden évben a trollfa köré gyűltek, ezt az ünnepet úgy hívják, hogy troll-lala. A bergeniek uralkodójának fia, Porcos herceg életében először kóstolna meg egy trollt, ám épp a troll-lala ünnepén a trollok sikeresen megszöknek Bergenvárból, vezetőjük, Pepi király vezetésével. A bergeni Séfet ezért száműzik Bergenvárból, akinek ettől kezdve fő célja, hogy meglelje a trollokat, bosszút álljon a bergenieken, és ő legyen a bergeniek uralkodója. Ám a trollok szerencsésen megmenekülnek a bergeniektől és egy új földön telepszenek le.
20 évvel később Pipacs hercegnő, Pepi király lánya megrendezi az addigi legnagyobb, leghangosabb és legőrületesebb partiját. Mindenkit elhív, de az egyik troll, Ágas nem akar eljönni, mert fél, hogy a nagyon hangos buli miatt rájuk találnak a bergeniek. Igaza is lesz, mert a bergeni Séf észreveszi a tűzijátékot, rájuk talál, és Pipacs hercegnő legjobb barátait elfogja. Pipacs Ágastól kér segítséget a barátai megmentésében, de ő nem akar vele menni. Így először egyedül próbálkozik, de végül Ágas rátalál (mert tudta, hogy egyedül nem fog boldogulni) és együtt folytatják az utat. Végül sok-sok akadály legyőzése után sikeresen eljutnak Bergenvárba.
Bergenvár palotájában azt látják, ahogy Porcos király meg akarja enni Csermelyt. Pipacs és Ágas követi Bridget-et, a bergeni konyhalányt, aki a Séfnek dolgozik. Pipacs meglátja Bridget falán Porcos király képeit és rájön, hogy szerelmes belé. Alkudni akar Bridget-tel, hogy szerveznek neki egy randit cserébe, ha segít nekik megmenteni Csermelyt. Bridget beleegyezik. Amikor a trollok elkezdenek énekelni, Bridget furcsának találja, hogy Ágas miért nem énekel. Pipacs mérges lesz Ágasra, nem érti, miért nem akar énekelni. Ágas felfedi, hogy kisgyerekként elvesztette a nagymamáját, mikor az éneklése miatt nem vette észre a közeledő bergenit, aki így a nagymamáját rabolta el. Attól kezdve többé nem énekelt, nem táncolt, még eredeti színét is elvesztette.
Ágas utólagos (de éneklést továbbra is ellenző) segítségével a trollok átváltoztatják Bridget-et Lady Csillámszikrává és szép szivárványszínű hajat formáznak neki a saját hajukkal. Elmegy randizni Porcos királlyal, és a randi végén a király megmutatja neki a dobozt, amibe Csermelyt rejtette el. Így most már biztos, hogy Csermely életben van. Amikor azonban a trollok megszerezik a dobozt, az furcsa módon üres. Rájönnek, hogy ez egy csapda, amit a Séf eszelt ki, hogy elkapja őket, és kiderült, hogy Csermely elárulta őket és most már a Séfnek dolgozik. Ellopja Pipacstól a kis kolompját, amivel előcsalogatja a többi trollt, így a Séf és a többi bergeni egytől-egyig elkapták őket is, és egy lábasba zárják mindannyiukat.
Pipacs szomorú, amiért elrontott mindent, és mindenkit veszélybe sodort, így elveszti a reményt, és szürkévé változik. A többi troll is úgyszintén. Azonban Ágas (aki végre felismerte a boldogságot, ami valójában végig ott volt benne, csak egy kis segítség kellett hozzá, hogy előcsalogassa) dalra fakad, és sikerül visszaadnia a többi troll hitét, valamint még Pipacsnak is elismeri az iránta érzett szerelmét. Pipacs, akárcsak a többi troll újra boldogok lesznek, és még Ágas is visszanyeri eredeti, ragyogó színét.
Bridget kiszabadítja a trollokat, és menekülésre buzdítja őket, noha tisztában van vele, hogy a többi bergeni ezért árulással vádolja majd. Pipacs azonban nem hagyja bergeni barátját a bajban, ezért a többi trollal együtt Bridget után sietnek és felfedik Porcos király előtt, hogy ő volt Lady Csillámszikra, egyúttal arra is ráébresztik a bergeniket, hogy anélkül is lehetnek boldogok, hogy trollt esznek. A bosszúszomjas Séf minden áron ellenzi ezt, és a trollok megölésére készül, de végül Bridget megmenti őket, a Séfet pedig (az áruló Csermellyel együtt) elkergetik, egy lángoló kiskocsin kigurítják a városból.
A trollok és a bergeniek ettől kezdve együtt élnek tovább békében és boldogságban, Pipacsból pedig a trollok új királynője lesz, és beteljesíti az Ágassal való szerelmét.
A film végén megáll a kiskocsi, amin a Séfet gurították. A mohó bergeni meg akarja enni Csermelyt, de végül mindkettejüket felfalja egy domboldal formájú szörnyeteg.

Trollok a világ körül (2020): 2017. március elején jelentették be, hogy a Trollok folytatást kap, ami 2020. Február 14-én jelenik meg a mozikba. Nos, most az a nagy hír, hogy a stúdió elhalasztotta az animáció bemutatóját, mégpedig április 17-ére. A filmre, amit Universal Pictures stúdióval közösen készítenek el, a főszereplők szinkronhangjaként vissza fog térni Justin Timberlake és Anna Kendrick. Általában nem meglepő, hogy a jól teljesítő animációs filmek folytatódhatnak, azonban a Trolls közel sem volt kirobbanó siker, hiszen a 125 millió dollárból készített film hazájában 153 millió dollárig jutott el, a világ többi részén pedig 193 millióig, Azt persze biztosra lehet venni, hogy a kapcsolódó termékek eladásai, illetve a film zeneszámai hatalmas bevételt generáltak, és generálnak a mai napig is.